Linné a kakaót cacao theobromá-nak, istenáldotta italnak nevezte. Sokan kutatták, vajon miért adott a tudós a csokoládénak ilyen magasztos elnevezést? Egyesek szerint a nők iránti gyöngédség és hódolat vezérelte. Arra is tippeltek, hogy emléket akart állítani annak a királynénak, aki a kakaót a művelt világgal megismertette. Amennyiben ez a helyes válasz, az utókor kedves kötelessége megemlékezni Ausztriai Anna spanyol infánsnőről, aki XIII. Lajossal kötött házassága révén ismertette meg a franciákkal a csokoládét, ahonnan igazi európai hódító útjára indult.

Spanyol krónikások jegyezték fel, hogy az indiánok által főzött kakaóital nem ízlett a hódítóknak. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert vízzel főzték, és édesítés nélkül fogyasztották. Csak később, a spanyolok által betelepített szerzetesek és apácák kezdték el az európai ízlésnek megfelelő, ízesített csokoládét készíteni.

Míg a 18. század végén Towsend angol utazó érdekességként említi meg útikönyvében, hogy Barcelona közelében olyan kakaómalmot látott, amelyet 4 öszvér hajtott, 50 év múlva már az egyik találmány a másikat követi.

Francia földre, igazi sikerének színhelyére visszatérve megtudjuk, hogy miután a csokoládé bevonult a főúri udvarokba, és megjelent a jómódú francia polgár asztalán, az Akadémia is foglalkozott készítésével. 1687-ben kiadja az általa optimálisnak ítélt csokoládé-receptet, amely a mai ízlés szerint, és a mai napig is a legmegfelelőbb ízhatású.

A Francia Akadémia csokireceptje:

1 font pörkölt kakaóbab
1 font cukor
1 drachma fahéj
2 drachma vanília

Egyéni kísérletek is történtek különböző ízhatású csokoládék előállítására. Olvashatunk például egy bizonyos Debauve úrról – aki egyébként gyógyszerész volt -, és aki „feltalálta” a különféle fűszerekkel kevert gyógy-csokoládét. Sovány és vézna embereknek erősítő csokoládét javallottak, idegeseknek narancsvirággal ízesítettet, míg a levert emberek csokoládéját ámbrával fűszerezték.

A modern táplálkozástudományi kutatások a borról és a csokoládéról is bebizonyították, hogy kismértékű fogyasztásuk előnyös a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében. A vörösborban lévő antioxidánsok egy csoportja (polifenolok) megakadályozzák a koleszterin lerakódását az erekben.

Külföldi vizsgálatok igazolták, hogy akik rendszeresen, de csak mértékletes mennyiségben (napi 1-2 dl) fogyasztottak minőségi vörösbort, azoknál kisebb volt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye, mint akik egyáltalán nem ittak alkoholt, vagy akik ettől nagyobb mértékben fogyasztották azt. A polifenolok jelenléte nem az alkoholnak, hanem a kékszőlőnek köszönhető, tehát a szív- és érrendszeri betegségek csökkentésének érdekében nem általában véve alkoholt, hanem minőségi vörösbort érdemes fogyasztani (de csakis mértékletesen!).

Ugyanilyen kedvező hatású anyagok találhatóak az étcsokiban is. A csokoládé a polifenolok csoportjába tartozó flavonoidokat tartalmaz, amelyek szerepet játszanak a vérrögök képződésének csökkentésében, ezáltal hozzájárulnak a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzéséhez. Egyes kutatások szerint a tejcsokoládéban lévő polifenolok kevésbé hasznosulnak, mint az étcsokoládéban lévők, így a kedvező hatás elérése érdekében mindenképpen az utóbbiak fogyasztása a javasolható. A csokoládé zsírsavösszetétele szintén kedvező a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, ugyanis 1/3 része egyszeresen telítetlen olajsav, ami nem növeli, sőt egyes esetekben inkább csökkenti a vér koleszterinszintjét. Az olajsav mellett ugyancsak jelentős mennyiségben található a csokoládéban a telített zsírsavakhoz tartozó sztearinsav és palmitinsav is. A sztearinsavról bebizonyosodott, hogy nem emeli a vér koleszterinszintjét, mérsékli a vérlemezkék összecsapódását, gátolja a vérrög kialakulását, és egy része egyszeresen telítetlen olajsavvá alakul. A palmitinsavval kapcsolatban megfigyelték, hogy csupán a magas koleszterinszintű emberekben okoz további koleszterinszint emelkedést, normál vérzsírszintű egyénekben hatása közömbös. Természetesen fontos betartani a táplálkozástudományi szakemberek javaslatait: kizárólag minőségi csokoládét fogyasszunk, lehetőleg főétkezések után, s egyszerre csak kis mennyiséget, hetente maximum 1-2 alkalommal.

Dél-Amerika őserdeiben vadon élő növény a kakaófa, amelynek gyümölcse a kakaóbab. Már Amerika felfedezése előtt virágzó kakaóültetvények voltak Mexikó és a mai Venezuela területén, melyek kezdetben az indiánok vándorlási útvonalát követték. A

kakaóbab többféle funkciót is betöltött az azték és a maja kultúrában. Szerepelt vallási szertartásaikon, mint varázsital – egy maja legenda szerint a csokoládé az istenek eledele -, fogyasztották élvezeti cikként és élelmiszerként is. Fizetési eszközként is szolgált Amerika felfedezése előtt, amikor az adót még kakaóban fizették, és a rabszolgákat 100 kakaóbabért vették. A csokoládé-történetbe itt kapcsolódik be Kolombusz Kristóf, aki egy maja kereskedő bárkáján találkozott először a kakaóbabbal – mint fizetési eszközzel. Haláláig nem is sejtette, hogy Európa kereskedelmében a kakaóbabnak másféle szerepe is lesz.

A kakaóbab Európába átkerülve csaknem 200 évig a spanyolok kereskedelmi monopóliumát képezte, s csak ezután terjedt el Európa országaiban.
A kontinensen a csokoládéfogyasztás a 17-18. században kezdett erősödni. A 17. század elején Ausztriai Anna, majd Mária Terézia révén a csokoládéivás szokása a francia udvarban is meghonosodott. A franciák ízlésének furcsa volt a sűrű ital, ezért vízzel hígították. Később ebben a formában terjedt el egész Európában, így nemigen csodálkozunk rajta, hogy lassanként a csokoládégyártás Franciaországban jelentős iparággá vált.

A spanyol udvarból nemcsak Franciaországba jutott el a csokoládé, hanem a Vatikánban, majd Olaszországban is divatba jött. Elterjedését vallási viták követték, mivel a hölgyek már a templomba is magukkal vitték az édes nektárt. Kezdték úgy vélni, „a jól elkészített csokoládé oly nemes eledel, hogy az istenek tápláléka inkább ez lehetett, mint a nektár, vagy az ambrózia.” Komolyan felmerült a kérdés, vajon megszegi-e a böjtöt az, aki csokoládéitalt fogyaszt. Végül XIII. Gergely pápa engedélyezte fogyasztását böjti napokon is.

Míg a csokoládé lázba hozta egész Európát, már nem csak a divat, de a szaporodó gyárak alapanyag-szükséglete is megindította az egyes országok versenyét a kakaóültetvények megszerzéséért. A hollandok kezdetben csak kereskedtek a kakaóval, eljuttatták Angliába, és Németországba. Az első angol csokoládégyár Eristolban épült, 1723-ban. Egyébként az angoloknak jutott először eszébe, hogy a csokoládégyártáshoz tejet, sőt tojást és madeira bort használjanak.

A németek Frankfurtban pontosan 50 évvel később alapítottak csokoládégyárat.

A csokoládé európai karrierje azt is jelentette, hogy elfogytak az amerikai termőterületek. Új helyet kerestek a kakaóültetvények számára, amit Afrikában találtak meg. Itt 1882-ben telepítettek először kakaócserjét. Ez a telepítés olyan jól sikerült, hogy szászadunkra a világ kakaóbab termésének 77%-át Afrika adja. A tömeggyártásra való áttérést a technikai újdonságok, találmányok sorozata követte a 19. század elejétől.