Linné a kakaót cacao theobromá-nak, istenáldotta italnak nevezte. Sokan kutatták, vajon miért adott a tudós a csokoládénak ilyen magasztos elnevezést? Egyesek szerint a nők iránti gyöngédség és hódolat vezérelte. Arra is tippeltek, hogy emléket akart állítani annak a királynénak, aki a kakaót a művelt világgal megismertette. Amennyiben ez a helyes válasz, az utókor kedves kötelessége megemlékezni Ausztriai Anna spanyol infánsnőről, aki XIII. Lajossal kötött házassága révén ismertette meg a franciákkal a csokoládét, ahonnan igazi európai hódító útjára indult.
Spanyol krónikások jegyezték fel, hogy az indiánok által főzött kakaóital nem ízlett a hódítóknak. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert vízzel főzték, és édesítés nélkül fogyasztották. Csak később, a spanyolok által betelepített szerzetesek és apácák kezdték el az európai ízlésnek megfelelő, ízesített csokoládét készíteni.
Míg a 18. század végén Towsend angol utazó érdekességként említi meg útikönyvében, hogy Barcelona közelében olyan kakaómalmot látott, amelyet 4 öszvér hajtott, 50 év múlva már az egyik találmány a másikat követi.
Francia földre, igazi sikerének színhelyére visszatérve megtudjuk, hogy miután a csokoládé bevonult a főúri udvarokba, és megjelent a jómódú francia polgár asztalán, az Akadémia is foglalkozott készítésével. 1687-ben kiadja az általa optimálisnak ítélt csokoládé-receptet, amely a mai ízlés szerint, és a mai napig is a legmegfelelőbb ízhatású.
A Francia Akadémia csokireceptje:
1 font pörkölt kakaóbab
1 font cukor
1 drachma fahéj
2 drachma vanília
Egyéni kísérletek is történtek különböző ízhatású csokoládék előállítására. Olvashatunk például egy bizonyos Debauve úrról – aki egyébként gyógyszerész volt -, és aki „feltalálta” a különféle fűszerekkel kevert gyógy-csokoládét. Sovány és vézna embereknek erősítő csokoládét javallottak, idegeseknek narancsvirággal ízesítettet, míg a levert emberek csokoládéját ámbrával fűszerezték.